Februárban 4 túránk volt.
Február 5-én
madárgyűrűzés volt Tapolcán Mohos Zsolt szervezésében. Az ő jó ismerősei,
többek között a Bükki Nemzeti Park egyik természetvédelmi őre végezte a munkát.
Nagyok sok mindent megtudtunk erről a kutatást segítő tevékenységről. Velünk
volt egyik 6 éves kisunokánk, aki szintén nagyon élvezte az egész délelőttöt.
Február 12-én tízen tíz kilométert tettünk meg napsütéses hideg időben
Bánkútról Nagyvisnyóra a fent még elég havas és jeges, lejjebb itt-ott már
sáros utakon. Szép az erdő még télen is és sokkal jobb a levegő, mint
Miskolcon. Norbi elég nagyot esett és lassan tudott csak lefelé haladni. Egy
másik túratársunkat elveszítettük, aztán szerencsére meglett (10 fő, 10 km).
Február 19: Remek túrát tettünk öten az internet szerint brutális hidegben, amit persze mi nem éreztünk, sőt élveztük a napot és a jó levegőt. 12,5 km lett, mert Ómassától legyalogoltunk még Garadna vasútig, ugyanis volt időnk és ha ácsorgunk, talán mégis fáztunk volna. Amúgy Ómassától mentünk fel Jávorkútra, majd a kék sávon le, ropogó hóban pazar volt(5 fő, 12,5 km).
Február 26. Tizen voltunk és 9 km-t tettünk meg Bükkszentlászlóról indulva
Lillafüredig. Végigmentünk a gyönyörű fekvésű Tatár-árok mentén, ahol párszor
egy befagyott patakon keltünk át. Megálltunk a Kaán Károly-forrásnál, aztán
kanyarogtunk ide-oda az O2 = Oxigén tanösvényen, útba ejtettük a
"betongombákat" majd a zöld sávon leereszkedtünk Lillafüredre. Még
sok helyen voltak hófoltok. Jól éreztük magunkat, mint mindig (10 fő, 9 km).